ha ismernéd az álmaim,
kitépnéd a szemeim mögül
mert ott vannak, mindenhol
alattomosan a bőröm alá bújva
az ereimet, a vénáimat falja fel
közben
reszketek, de nem a dühtől, az csak megrémít;
a gondolattól, hogy elfogynak a gondolatok, és akkor csak a gondolat marad,
emlékek, enyémek, nem enyémek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.