zsö

előszó

Nesztelenül kutatom
a semmit
kövek halk nyöszörgését

gondolat

cipőtalpra
tapadt
szentjánosbogár
pillanatra világos az út
majd
fénye kihúnyt
így végzik mind
a szentek

fájdalom

szúnyogcsípés
benyálazom
majd keresztet nyomok
belé
és hiszem, hogy ezzel
túljártam az eszén

nő

nem akarok róluk
beszélni

papír

üresen
könnyek nélkül
várja a beteljesülést

képzelet

derűs gyermek
néha megbánt
máskor pedig
játszik veled

ember

üresen
könnyek között
várja a beteljesülést

álom

ez mind te
vagy
görcsösen
markolt
párnák között

álom

hideg verejtékben
érkezik a halál
de most még
erősebb vagy nála

egész

az egész nem fél
bátor merészen él
tenyeredben ott pihen
tenyeremben ott pihen
és hisszük ez
a világegyetem

szél

hűvös csókjától
a textil is életre
kel
elkap
vagy körül rohan
néha táncol
elterülnél karjaiban
de a kacajában
csak hazugság van

cigaretta

füstje homályba taszít
és mégis
lángja megjelöli
lényed a legégetőbb
éjben

csók

feloldozás a
halál előtt
bűnbocsánat
a halál után

vers

vagy szar
vagy hazúgság
az egész
esetleg szép tévkiút

Te

te nem vagy én
és
én nem vagyok te
te és én
sosem leszünk
mi

világ

motyogtam
és közben mosógépbe
dobáltam a rímeket
így az élet megrímtelenedett

utószó

kinyithatsz
bárhány ajtót
mögötte mit keresel
nem leled