zsö

Csukott ablakon kinézni miben más, mint nyitottan?

néha sikítanék. de néha meg rám jön, hogy belelapoznék a bibliába. azt sem teszem. akkor meg minek sikítanék?

Nem akarok többé metaforákat, nem akarok többé hasonlatokat. A nyers valóságot vágyom. A letisztult igazságot. Őszintén kimondani, hogy dögölj meg, vagy azt, hogy szeretlek.

Áttört a gát. A vér felszínre hozza az igazságot. Enyhén megrázó ez egész. A mozdulat maga csak egy gyors vágás. Át a gigát. Persze van egy kis szenvedés, de amúgy... amúgy a halál szagtalan. Üvöltve jön, persze indulat nélkül, és szagtalan. A hulla már nem. Mindegy. Furcsa. Az a legfurcsább, hogy ez az egész csak ennyi: mint egy katicabogarat eltaposni. Nincs benne rossz. Se jó. A csonkítás. A csonkítás az már más. Ott van eredmény. Van letisztult mű. Van mit megdöbbenve nézni: "ezt én alkottam". Itt nincs. Ez csak a halál. Nem játék ez, de valami kézzel fogható. Hideg, mint a penge, és szagtalan.

Megpróbáltad. Mégis. Üres. Kinyitod: üres. Becsukod: üres. Kitárod a kezed, az ember repülni akar. A karod és az oldalad közt: üres. A mellkasodban: szilánkos.

Összefújta a szemetet a szél. A csatornaszag tömörödik. Nem értem az egészet. Ahogy összefolyik az álom a valósággal. Belefulladok. Mondhatnám, pedig nem. Igazából vidáman pancsikolok benne, és józan pillanataimban kettéválasztom ezt az egész löttyöt. Ezt az egészet meg még lehetne nyúzni, így csinosítgatni, úgy csinosítgatni, de minek, ha a lényeg ugyanaz marad?